A pleisztocén klímaváltozásai

Az utolsó jégkorszak idején jégtakaró borította Eurázsia északnyugati területeit. Európában a legnagyobb kiterjedésű jégtakaró néhány sz&aac=te;zezer évvel ezelőtt London, Köln, Krakkó, Kijev vonaláig nyomult előre. A jégtakarótól délre pedig jégsapkát öltöttek az Alpok, a Pireneusok, a Kárpátok és a Balkán-félsz=get 1500 m-nél magasabb hegycsúcsai is. Az amerikai kontinens északabbi területeit, Európához hasonlóan, több ezer méter vastag jégpáncél borította. A jégtakaró déli határa a 40. szélességi kör közelében húzód=tt, vagyis délebbre mint Denver, Chicago és New York.

A jég legnagyobb kiterjedése az utols&oacu=e; eljegesedéskor

A földtörténet utolsó egymillió évében többször is bekövetkezett hasonló eljegesedés. A tudósok többnyire 4-5, egyesek azonban 7 jégkorszakot külön&i=cute;tenek el. Az utolsó jégkorszak idején - amely 10-12 ezer éve fejeződött be, és mintegy százezer éven át tartott -, a szárazföldek egyharmad&aacut=;t borította be az északról előrenyomuló jégtakaró. A hatalmas jégtömeg természetes=n a tőle délre fekvő területek éghajlatát is megváltoztatta, vagyis az eljegesedések közvetve bolygónk majdnem teljes területét átformálták.

A jégtakaró visszahúzódása és benépesülés Észak-Amerikában

Elég régóta ismer=, hogy a pleisztocénban a jég előrenyomulásait (glaciálisok) olyan időszakok szakították meg, am=kor a jég visszahúzódott (interglaciálisok). Ezekne= a változásoknak a magyarázatára, mint korá=ban láttuk, több elmélet is született.
Áttörést jelentett a kutatásokban, amikor jónéhány évvel ezelőtt ismertté váltak a Grönlandon végzett 3 km-es mélyfúrások eredményei. Ezek alapján már sokkal pontosabb képet lehetett rajzolni az utolsó jégkorszak klímaváltozásairól. A j&eacut=;g- és üledékminták mintegy 110 000 évre visszamenő éghajlati információt szolgáltattak. Bebizonyosodott, hogy az utolsó 10 000 é=v éghajlata szinte alig változott, a megelőző 100 000 évben viszont 20 nagyobb változás is észlelhető egy nagyon hideg és egy a maihoz képest átlagosan hideg állapot között. Különösen meglepő volt, hogy a változások milyen gyorsan, alig pár évtized alatt zajlottak le. Az utóbbi tény azért figyelemreméltó, mert eddig feltételezni sem mertük, hogy ilyen rövid idő a=att az egész Föld klímája gyökeres változ=aacute;son mehet keresztül.

A Föld középhőmérsékletének alakulása=az elmúlt 850 000 év alatt      

A hirtelen bekövetkező nagy változásokra W. S. Broecker, amerikai geokémikus egy egészen újszerű elméletet dolgozott ki. Miut&aacu=e;n a grönlandi adatokat összevetette az óceánokban végzett paleoklimatológiai kutatásokkal, arra gondolt, hogy talán az óceáni vízkörzés valamiféle átváltásait lehet az éghajlat ugrásszerű változásainak okaként felfogni.=br> Ennek a bizonyítására először azt kellett igazolnia, hogy igenis létezik az óceánokban egy olyan globális áramkör, amelyik összekapcsolja a nagy óceáni medencék tengeráramlatainak felszí=ni és mélyvízi ágait. Ezeket a feltevéseit, radioaktív nyomjelzős technikát is felhasználva sikerült bizonyítania. Mivel eredeti felismerés volt, az áramkört "Broecker-conveyor"-nak nevezték el. =/span>

A "Broecker-conveyor" egyszerűsíte=t képe
(Az ábr&aa=ute;n egyes jelöli a koncentrált vízsüllyedési körzetet az Atlanti-óceán északi részén, amely lényegében a jelenlegi globális vízkörzési rendszer motorja, kettessel a meleg felszíni áramlást, hármassal pedig a hideg mélyvizi áramlást jelöltük.)

Ismerkedjünk meg az elmélet lényegével, Czelnai Rudolf egyik cikke alapján: "=..A Broecker-conveyor fő vonása a következő: az Atlanti-óceán északi medencéjében az észak felé áramló felszíni víz (Golf-áramlat) Izland közelébe érve még 12=13 fokos, a kanadai és grönlandi hideg légáramlatok hatására azonban 2-3 fokra lehűl, és az útközben elszenvedett párolgás következtében a sótartalma is szokatlanul magas. Ez a lehűlés oly mértékben megnöveli ennek a sós felszíni víznek a sűrűségé=, hogy az óceán északi csücskébe érve már nehezebb, mint az ottani mély víz, tehát lesüllyed és a mélyben elkezd délfelé áramlani. A továbbiakban az áramlat nagyobb rés=e Afrika megkerülésével jut el a Déli-óce&aa=ute;n cirkumpoláris áramához, majd a távol-keleti trópusi övbe, ahol felszínre tör, és bonyolu=t utakon Afrikát ismét megkerülve jut vissza az Atlanti-óceán északi részébe.